Live to 100: Secrets of the Blue Zones

Ez a bejegyzés nem teljesen a szokásos témával foglalkozik, szóval kevés köze van a globális felmelegedéshez meg ilyenekhez. De egy ésszerű lassú élet, amiről itt szó van, az a fogyasztásaid is tudja csökkenteni.

Dan Buettner a 4 részből álló minisorozat elbeszélője és producere, a New York Times bestseller írója, több kötete is megjelent már a kék zónákról, a legutóbbi 2021-ben. Ő alapította a Blue Zones® nevű céget, ami a hosszú életet és az emberek jólétét hivatott támogatni. Három Guinness-rekord birtokában van az állóképességi kerékpározásban. A National Geographic munkatársa. Kábé ennyi a lényeg róla, ami le is írja az érdeklődési köreit.

Az Éljünk 100 évig – A kék zónák titkai című dokumentufilm sorozatban Buettner végigmegy a kék zónáknak nevezett területeken – azaz azokon a helyeken, ahol kiugróan magas a lakosságban a 100 év fölöttiek aránya – és az ismétlődő mintázatokat keresi, hogy megtudja a hosszú élet titkát. Ami amúgy pofonegyszerű a sorozat tanulságai szerint. Vagyis az lenne, ha nem lennénk mind irodapatkányok és egyéb vállalati dolgozók a 21. században.

Hosszú élet receptje?

Türelmetlenebbeknek álljon itt a kék zónák közös vonásaiból levont tanulság, vagyis a hosszú élet tutibiztos receptje, amit józan paraszt ésszel is érdemes amúgy betartani:

• Kézzel, kevés eszközzel végzett munka, ami segít, hogy úgy érezzük “küldetésünk”, célunk van, ráadásul az ilyen munka rengeteg mozgással is jár
• Sok séta és kertészkedés, természetes mozgások
• Napi rituálék a stressz ellen, meg egyáltalán a stressz kiiktatása (szerintem ez a legnehezebb a mai világban, amikor napi 100 ASAP SOS task van amit trackelni kell és aztán egy másfél órás meetingben megvitatni Vállalati Pistával)
• Főként növényi alapú étrend (lila édesburgonya, feketebab, minestrone stb)
• Nincs túlevés (80% jóllakottság az bőven jó, legalább egyből tudsz mozogni utána)
• Család az első, közösségben élés (a magány csökkenti a várható élettartamot)

Okinawa

A sorozat az okinawai öregek étrendjének bemutatásával kezdődik. Hiszen az, hogy mit eszünk direkt módon tudja befolyásolni az egészségünket, várható élettartamunkat. A helyi kék zóna lakosainak étrendjét főleg a lila édesburgonya alkotja, aminek antioxidánstartalma 1,5-szöröse az áfonya antioxidáns tartalmának.

Ahogy már fentebb elspoilereztem, kevés húst fogyasztanak akik 100+ évet élnek meg. Például a tofu (nyami), amit rendszeresen esznek, segít a koleszterincsökkentésben, a nálunk nem annyira kapható balzsamkörte meg vércukorszint csökkentő.

Ami tök jó ebben az első részben hogy egyből összehasonlítják az amerikaiak életmódjával – mert hát ugye a célközönség az amerikai, de ez minket ne riasszon el, fent van Netflixen, mi is tudjuk nézni és okulni belőle.

De visszatérve az USA-hoz, azt jól tudjuk, hogy ők a legdurvább fogyasztói társadalom, nem csak mindenféle ruha meg elektronikai cikk meg benzin meg stb. tekintetében, hanem kajaügyileg is. A nemzetközi ajánlás ugyanis 2000 kcal elfogyasztása naponta, ehhez képest az USA lakói 3600 kcalt esznek/nap. Az nagyon sok.

Nyilván nem lövök le semmit azzal, ha leírom, hogy az Okinawaiak mindenféle különösebb számolgatás nélkül betartják az ajánlást. Erre van is egy mondásuk: hara hachi bu, ami kábé annyit tesz, hogy 8 a 10-ből. Gyakorlatba átültetve pedig azt jelenti, hogy 80%-osan laknak jól étkezésekkor.

A kaja és az USA-val való összehasonltás után jön a mozgás. Okinawán az öregek is a földön ülnek (nincs szék az asztaloknál) és 100 évesen is kertészkednek. Egy nagyon öreg bácsi például bemutatja, hogy törökülésben is meg tudja érinteni a homlokával a földet. Hát én nem vagyok se merev izomzatú, se túl rossz passzban, de nem tudom megcsinálni. Aki meg tudja, írjon emailt vagy kommenteljen 😀

Na és ezek után jön be még egy fontos elem, a közösségi élet. A magány ugyanis 15 évvel rövidítheti meg az életet. Ennek elkerülésére az okinawaiak moaikba szerveződnek, ami egyfajta baráti közösség, akik egymásról gondoskodnak. És minden napjuknak van célja, például a kertben. Ezt nevezik ikigai-nak, ami egyfajta küldetés, az a tudat, hogy van értelme felkelni, van célja az életnek.

Szardínia

A sorozat második részében megismerkedünk Dr. Gianni Pes tudóssal aki megalkotta a blue zone kifejezést. Mert amikor ezt a területet kutatta, kék tollal jelölte a térképen, hogy hol élnek nagyon sokáig az emberek. A terület pedig jelenleg pár falura korlátozódik Szardíniában, Barbagia régióban. A kék zónák ugyanis a modern élet, a gyorséttermek és felgyorsult életmód miatt egyre csökkennek.

A szardíniai falvakban az első feltűnő jellemző, hogy nagyon meredek utcáik vannak. És a 100+-osok ezekben a falvakban élnek. A síkabb településeken nincs annyi idős ember, mint ezekben. Hiszen itt mindennapos a fel-le sétálás, ami átmozgatja a testet.

Az étrend itt is növényi alapanyagokban gazdag, csak kovászos kenyér van, ami sokkal könnyebben emészthető, a szénhidrátokat is előbontja, így a vércukorszintet sem emeli meg annyira és a glikémiás indexe is alacsonyabb. Az ott élők a kovászos kenyér mellett szinte minden nap minestronét esznek, ami egy zöldségleves és nekem például a kedvencem, mert nagyon gazdag és sokféleképpen elkészíthető, de mindig van benne paradicsom meg bab.

Itt a legmagasabb a 100 fölöttiek aránya a férfiak körében is. Ők itt pásztorkodással foglalkoznak, ami a legtöbb stresszt kizárja az életükből. Sokat pihennek, de rengeteget dolgoznak is. Szóval kerülni kell a stresszt.

Loma Linda

Meglepő módon – mármint azért meglepő, mert az amerikaiak köztudottan nagy arányban elhízottak és egészségtelen kajákat esznek – az USA-ban is van egy kék zóna, Loma Lindában. Itt hetednapi adventisták élnek, akik egészséggel hirdetik a hitüket. Az öregek is sokat pickleballoznak (jelentsen ez bármit is, amúgy a tenisz a tollaslabda és a ping-pong keresztezése, szóval ütni kell) vagyis mozognak.

Szerintük az önkéntesség, vagyis a másokról való gondoskodás is hozzájárul a hosszú életükhöz. A soriban fel is sorolnak pár felmérést arról, hogy akik önkénteskednek, miért boldogabbak, meg egészségesebbek. Mint rendszeres önkéntes irodalmi feszten, ukrán háború elején vagy például egy ukrán suliban, ezt én is tudom, ezek a dolgok rengeteget hozzá tudnak tenni az ember életéhez. De a Loma Lindában élők a többi kék zóna lakosaihoz hasonlóan szintén azt vallják, hogy a hit, a megfelelő közösség megtalálása az, ami meghosszabbítja az életüket.

Amúgy a hetednapi aventista vallás alapítójának, Ellen White-nak volt egy látomása arról, hogy kell enni a vallás gyakorlóinak és a lényege kb, hogy ne egyél húst. Ezzel a részével tudok azonosulni, a fura vallási cucc már más kérdés. Ennek az egyháznak egyébként saját vegetáriánus vállalata is volt/van. Ennyire vegák.

Ikária

A következő állomás egy görög sziget, Ikária, ahol sokáig nem voltak kikötők, csak rengeteg szikla. Nehezen megközelíthető volt és egészen 1980 előttig teljesen önellátó is. Az itteni öregek a helyi gyógynövényteára, a rozmaringra és a nyers mézre esküsznek. A nyers mézet nem szabad felforralni, túlzottan felhevíteni, ők mindig simán fogyasztják. Számukra a családi és a szerelmi kapcsolat a prioritás, és sok táncos bulit is tartanak. Vagyis nekik is az emberi kapcsolatok segítenek a szuper kajákon kívül.

Ráadásul nem vetik meg a bort sem, pedig mint tudjuk az alkohol ölbutítnyomorbadönt öregíti a sejteket. Egy speciális hagyományos borkészítési módra esküsznek, amitől a boruk is különleges. A borkészítési módot a soriban szépen be is mutatják.

Nicoya, Costa Rica

Nicoya kék zónájában 3,5-ször több 100 éves él, mint a világszerte felmért átlag.

Az itt élők is rengeteget dolgoznak, van céljuk, azaz “plan le vida” (mint Okinawán az ikigai). Mindent kézzel csinálnak, a munkához nem használnak gépeket – így többet mozognak, több mintha rendszeresen edzenének. Emellett sokat pihennek is. A kettő egyensúlya jellemző, mint a fent sorolt kék zónákban.

A kaja pedig főleg bab, kukorica, tök – a 9 szükséges aminosav ezekben megvan, így a növényi étrenddel (azt hiszem nem vegetáriánusok, de nem is nagy húsevők) is elég proteinhez jutnak.

Albert Lea

Buettner, az Éljünk 100 évig készítője a gyakorlatban is megpróbálkozott kék zóna létrehozásával. 2009-ben a minnesotai Albert Lea-ben indította el projektjét, melynek során az embereket sétáló csoportokba osztották be (az okinawai moai társaságok ihletésére). Itt életre szóló barátságok is köttettek, de magát a városképet is a sétálás, egészségesebb életmód támogatására formálták. Egészségesebb ételeket áruló boltokat nyitottak és végül 3,1 évvel növelték a várható élettartamot. Persze az akkori beszámoló szerint. Arról nem szól a fáma, hogy most mi a helyzet a városban.

Szingapúr

Szingapúr ugyan nem tartozk a kék zónákba, de azért különleges, mert nem ezeréves hagyományokon épült, mégis kiemelkedően magas az ott élők várható élettartama. De miért? Mert mindenhova tömegközlekedéssel és gyalog mennek – az autók megvétele és fenntartása is nagyon drága – és mert a családok egymáshoz közel élését állami támogatásokkal teszik lehetővé. Így öregkorban is a család közelében élhetnek az emberek, a saját családot alapító felnőtt gyerekek sem költöznek messzire. Az épületeket ráadásul úgy alakítják ki, ohgy az idősebbeknek is viszonylag sokat kelljen bennük mozogni.

A minisorozatban az nagyon tetszett, hogy egy-egy 100 év fölötti embert emberileg is bemutatnak (persze röviden), látjuk, hogy mi a napi rutinjuk, milyen vidámak ilyen öregen is. Rávilágítottak, hogy a régi hagyományokon alapuló kék zónák a modernizáció miatt lassan eltűnnek, de azt is megtudhattuk, hogy milyen egyszerű lenne tenni a hosszú életért. Szerintem az összes “összetevő” (hosszú élet receptje haha) közül ma a stressz kiiktatása a legzűrösebb. Mert kiköltözhetünk a városból, kertészkedhetünk meg közösséghez tartozhatunk, de a túléléshez fizetés és munka kell, ami meg általában stresszes. Na mindegy az Éljünk 100 évig egy nézést határozottan megér, nem hosszú és nem káros a film. Sőt, ha okosan nézzük tök sokat segíthet is, vagy kedvet hozhat a továbbolvasáshoz.