A kötet arról szól, amit a címe is elárul. Először 2015-ben adták ki és nagyon sok érdekes dolog megtalálható benne az erdők és a fák működéséről. Egy csomó olyan, számomra – és szerintem sokak számára is – új infót találtam benne, amitől tényleg máshogy nézek az erdőre kirándulásaim során. Mert például már tudom, hogy nincsenek is igazán öreg erdőink, és hogy miért lenne jó, ha több erdőt engednénk szabadon növekedni.

Ez a bejegyzés az eddigiekkel ellentétben nem közvetlenül a klímaváltozással kapcsolatos sorozatokkal vagy filmekkel foglalkozik, hanem A fák titkos élete című könyvhöz akar kedvcsináló lenni. És most, ahogy elkezdtem írni, jöttem rá, hogy a könyvből 2020-ban filmet is készítettek. Úgyhogy megnéztem.

A szerzőről: Peter Wohlleben. 1964-ben született német erdész, a németországi Hümmel tartományban tölgyekkel dolgozik és több mint egy tucat könyvet publikált, mire A fák titkos élete bestseller lett. A The New Yorker cikke pedig rá is mutat, hogy a korábbi kötetek miért nem arattak sikert. Unalmas címük volt!

A Fák titkos élete közvetlenül a Wohlleben által vezetett gyalogtúrákból nőtt ki. „Az emberek, akiket az erdőn keresztül vezettem, kemény oktatók voltak. Mert ha nem érdekes módon beszéltem, akkor elkezdtek beszélgetni egymással” – mondta a New Yorkernek. Szóval megtanulta, hogyan kell a szakzsargont kerülve szórakoztatni őket.

A fák titkos élete – belekukkantás

Wohllebent egyébként sokan kritizálják, mert nem elég tudományos, sőt van hogy a hatást tartja főként szem előtt és érzelmi dolgokkal operál vagy manipulál (de mi az, hogy manipulál, ez jó vagy rossz? a kérdés messzire vezet). Ezzel amúgy tisztában van és azt tartja, hogy az ismeretterjesztés érdekében ennyi belefér. Szerintem is, főleg, hogy egy laikus érdeklődőnek, aki csak néha kijárogat az erdőbe – pl. én -, annak a gyomra nem fogja egyből bevenni a tudományos szövegeket a fákról. Jobb egy ilyen olvasmányos, könnyen emészthető dologgal kezdeni. A könyvben egyébként a szaklektor lábjegyzetben néha pontosít is egy-két kijelentést.

Nézzük most először a filmet, mert az a bestseller még könnyebben befogadható feldolgozása. HBO Maxon lehet megnézni, de kis guglizással található angolul nézhető kalóz verzió is. Részemről mondjuk pont fordítva történt, először könyv, aztán film. Ami jó is így, mert szerintem a könyv érdekesebb volt, a film viszont mutatott képeket, amik az olvasottakat kicsit közelebb hozták.

Szóval a film. Gyönyörű természeti képekkel kezdődik (és majd folytatódik) és már a legelején megjelenik benne az a régi fa, amivel Wohhleben a könyvben is kezd. Ezt a fát korábban kőnek nézte, aztán kiderült/rájött, hogy egy több száz éve kidőlt fa maradványairól van szó, amelyek még most is élnek. Ami elvileg levelek és fotoszintézis nélkül nem lehetséges. Akkor mégis hogy maradt életben? A többi fa segítségével, mert azok tápanyagokat szállítanak neki. A könyvben csak leírva, a filmben viszont képen is megcsodálható a különleges fadarab. És nagyjából ennyi értelme van a filmes verziónak, hogy az eddig csak írásban megismert fákat képen is látjuk. A könyvben azt is jobban kifejti, hogy miért gondolja, hogy a többi fa tartja ezt az egy, ősrégi darabot életben és hogy szerinte ez hogyan történik.

Úgy vettem észre, hogy a filmben Peter Wohlleben alakja több szerepet kap mint a könyvben, ott inkább a háttérben áll, megfigyelőként, sőt, rajongóként számol be az általa megismert/tudott vagy hitt dolgokról.

A filmben például meglátogatják a könyvben említett svédországi 10 ezer éves fát, ami a(z egyik) legöregebb fa, amit ma ismerünk: Old Tijkko, Öreg Tijkko. Itt is inkább arra van kihegyezve a dolog, hogy “főhősünk” mennyire elámul tőle. A fa amúgy tényleg elképesztő, főleg, hogy egyáltalán nem erre számít az ember, ha egy öreg fára gondol, íme:

A korát a környezetében található növényi részek radiokarbonos vizsgálatával állapították meg, hogy ne károsítsák a törzset, ami amúgy néhány száz éves, de az egész növény – meg ahogy értem, az alja, tehát a gyökere az 10 ezer éves.

Lassú víz partot mos vagy izé

A könyv és a film egyik – ha nem a legfontosabb üzenete az, hogy ha egy fa gyorsan nő, akkor gyorsan meg is hal. A gyors növekedés miatt ugyanis a fák törzse több levegőt tartalmaz, könnyebb a faanyag és könnyebben áldozatul esik a gombáknak. Ugyan képesek gyorsan megnőni, de fa léptékben mérve gyorsan véget is ér az életük (100-150 év alatt vagy még korábban). Az az ideális ugyanis, ha évtizedeken át a nagy, öreg fák árnyékában növekedhetnek és csak a “szülőfa” kidőlésekor kapnak nagyobb mennyiségű fényt, amitől gyors növekedésnek indulhatnak. Ettől a törzsük tömörebb és ellenállóbb lesz. De részletek a könyvben.

Az őserdők – vagyis a békén hagyott erdők, ahol a fák a maguk rendszere szerint növekedhetnek sokkal ellenállóbbak a természeti csapásokkal szemben, sokkal jobban megtartják a vizet és példának okáért kevésbé hajlamosak arra, hogy a viharos szélben kicsavarodjanak. A telepített fák gyökere ugyanis nem hatol olyan mélyre, mert a gyors növekedés miatt a lomb növelésére és nem a föld alatti gyökérzet erősítésére koncentrál.

Egyéniségek

A filmben, ahogy említettem, a könyvben tárgyalt témákon mennek egyébként végig. Szó van a fák időérzékeléséről, ami annyit jelent, hogy érzik, ha hosszabbak vagy rövidebbek a nappalok és így állapítják meg, hogy ideje van-e a téli álomnak vagy az ébredésnek. Ezzel kapcsolatban pedig van egy érdekes rész, ami a filmben megint látványosan meg van jelenítve. A téma pedig nem más, mint hogy a fáknak igenis van egyénisége. Wohlleben ezt azzal támasztja alá, hogy ismer 3 tölgyet, amelyek csoportként egymás mellett állnak. együtt élnek, ugyanabban az élettérben és éghajlaton. Ennek ellenére mindhárom más és más időben kezd el ősszel sárgulni, vagyis készülni a télre. Az egyikük, aki a leghamarabb sárgul, már a hibernációra készül, míg a másik kettő még az utolsó csepp cukrot is el akarja fogyasztani és addig fotoszintetizál, amíg lehet. Wohlleben szerint ez bizonyíték arra, hogy más egyéniséggel rendelkeznek.

Szerintem ez egy baromi izgalmas kérdés, ami a könyvben is csak pár oldalt kap és a filmben sem tárgyalják túl. Ennek oka lehet, hogy kb. semmilyen tudományos magyarázat nincs rá, meg hogy senki nem kutatja a fák egyéniségét, mert még azt sem értjük teljesen, hogy hogy megy a gyökerekből a lombozatba a víz. Ami meg a működésük és az életük alapja.

Végkövetkeztetés

A könyv jobb. De tényleg. De akkor lenne még jobb, ha a filmben látott képeket is mellékelnék hozzá.

A fentebb említett hatásvadász hozzáállást meg az érzelmi manipulálást pedig teljesen megértem. Egyrészt semmilyen üzenet soha nem tud átmenni az emberek ingerküszöbén, ha nincs kicsit eltúlozva vagy kiszínezve – hiszen már semmire nem kapjuk fel a fejünket.

A legérdekesebb kérdés az egészben az erdő ökoszisztémája és az, hogy mennyire nem szabad semmilyen szinten beleavatkozni. Ennek fontosságát pedig szépen átadja és az egész köteten át adagolja az olvasónak. Nem arról van szó, hogy lábujjhegyen kell járni benne, de megértjük, hogy mennyire semmi köze a ma ismert erdőknek a valódi erdőkhöz, amik régen Európát benépesítették.

Segít abban is, hogy megértsük, hogy melyik fa hogyan “viselkedik”, a tölgy mit szeret és mit szokott csinálni, a bükk hogyan tud érvényt szerezni az akaratának és hogy a fenyvesek hogyan működnek.

Szóval határozottan érdemes elolvasni A fák titkos élete című könyvet. A filmet meg hozzá lehet nézni, ha szeretnénk kicsit ismételni.

Ajánlom még:

Hangoskönyv:

A témában érdemes ezt a TED talkot is megnézni Suzanne Simard elődásában: