…Aztán ez lett belőlem

Semmi am, bocsika.

Nnoakkor.

A Seaspiracy-nak ugyanaz a producere, mint a Cowspiracy-nak vagy a What the Health-nek: Kip Andersen.

Olyan dolgokról szól, amik elég hihetőek.

Ha sok dokut láttál már a témában, sok meglepőt nem fog mondani és amúgy is szkeptikusan fogadsz MINDENT, de az alap üzenet az jó, sőt. NÉZD MEG MIT ZABÁLSZ, NÉZD MEG HONNAN SZÁRMAZIK, NÉZD MEG, HOGY MILYEN ÁLDOZATOKKAL JÁR, HOGY ELJUSSON HOZZÁD. (Én is nézem, mégis sokat hibázok, szóval mindenkinek nézni kell!)

Tengerbiológus szemmel?

A Telly’sMarineTales Youtube csatornán egy tengerbiológus, Chantel Elston magyarázza el a tárgyi tévedéseket (meg egy csomó másik csatin egy csomó másik kollégája), de azt mondja ő is, hogy a kiinduló üzenet az oké, sőt. A túlhalászat őrült nagy para és gigászi veszedelmet hozhat magával. És pont.

Na és ugye ezeknek a filmeknek, mint a Seaspiracy meg Cowspiracy, elvileg az a célja, hogy az ember gondolkozzon el azon, hogy mit zabál, hogy a zaba honnan jön, milyen ára van a zabának és hogy megéri-e tönkretenni kábé mindent, mert mindenfélét zabálni akarsz. Vagyis 1-2 adattévesztés szerintem egy ilyen nagyközönségnek szóló filmbe még bele is fér. Csak FIGYELJ MÁR ODA.

Amire a tengerbiológus csaj kitér: azt mondja a film, hogy nincs definíciója a fenntartható halászatnak, pedig Chantel szerint van. Elmondja, hogy a 2048 miért nem jó dátum, mi van a fitoplanktonokkal és a bálnaKAKÁVAL, a cápák fontosságáról is mond pár szót, a halászhálók és a többi műanyag hulladék kapcsolata is feljön, a teknősök és a korallfehéredés is előkerül. ÉS fontos, hogy attól még, hogy ez a film elmismásolja az átlagember műanyaghulladék-termelését, attól azt még akkor is vissza kell szorítani. Nem kell szabad növelni a szeméthalmot, amit csináltunk.

Nem!

Chantel, angolul:

Amúgy igazából az van

Hogy egyrészt a Seaspiracy engem nem érintett meg (lehet amúgy, hogy az ingerküszöböm romlott el).

Ugyanaz a kaptafa, mint az összes ilyen film. Van egy gonosz, rossz ellenség, aki miatt mind meghalunk. Most ez a főellenség a halászat. Minden hajó maga a sátán járműve, az embereket és az óceánt is kizsákmányolja. Ez így túl fekete-fehér, túlságosan le van egyszerűsítve és attól még, hogy a megszokott elemekkel dolgozik – úgy mint baljós zene, gonosz bácsik, valami titkos, bűnös, egész világot átszövő összeesküvés leleplezése, Az Igazságra rádöbbenő fiatalember, aki hősiesen, sőt HALÁLT MEGVETŐ BÁTORSÁGGAL küzd az igazságért -, hát elég unalmas. Mármint nemár, hogy népmesei sablonra kelljen minden áldott dokumentumfilmet felhúzni.

Aztán végülis megértettem. Az egyszeri fogyasztó, aki éppen zabálja a mekcsikenes, halas-pálmaolajos cuccot úgy, hogy azt hiszi a csirkemell a fehér tálcán terem, az úgyis csak erre fog reagálni. Szóval hogy a ráébredésem az annyi, hogy nem én vagyok a célközönség. Vagyis valahol mégis, mert megnézem. De akiknek tényleg szól, azokat ilyen hatásvadász cuccokkal kell megfogni, különben eszükbe nem jutna, hogy a zaba honnan jön.

A másik meg, hogy hajlamos vagyok elfelejteni, hogy ez a Netflix, ahol A fiúknak, akiket valaha szerettem-et, meg a többi NEM ANNYIRA gondolkozós, NEM ANNYIRA dokumentumfilmet is megnéztem. Paff, ébredj, ez félig mesecsatorna. Így meg már mindjárt más, mert remélhetőleg jó szándékkal (=nézzé’ má’ szét magad körül, ember!) készült a Seaspiracy is.

Úgyhogy röviden: NÉZZÉTEK MEG!

A borítókép meg 2017-ben készült Polignano a Maréban vagy Monopoliban és semmi köze az egészhez, csak annyi, hogy tenger, meg szelektív hulladékgyűjtők.